Pénteken elõrehozott mérkõzés keretén belül Ózdra utazott csapatunk. A Borsod megyei együttes eddig 2 pontot szerzett, tehát nem a hazaiak számítottak esélyesnek. Tavaly gyõztünk náluk, ez volt most is a cél.
Csuta György festõmûvész elképzelése alapján Minya Gábor mester készíti el az emléktáblát. A mûvész és vállalkozó ingyenes felajánlást tett az emlékmûért.
A testület elé került tájékoztató Békés Város lakosságának jelenlegi szociális helyzetéről szól. A város vezetése - lehetőségeihez mérten - konkrét lépéseket tett.
A Békés Megyei Önkormányzat az előző évek sikerére alapozva idén is megszervezi a Megyenapot, ezúttal szeptember hetedikén. A hagyományteremtő rendezvény helyszíne a békéscsabai főtér, ahol színpadi produkciók, kézműves vásár, hagyományőrzők, gyerekprogramok, a megyében élő nemzetiségek ételkóstolói és sok egyéb látványosság és érdekesség várja a kilátogatókat.
Tisztelettel tájékoztatom Önöket, hogy a háziorvosokhoz való bejelentkezést - amennyiben nem személyesen, hanem telefonon szeretnék megtenni - az egyes háziorvosi szolgálatok saját, lentebb felsorolt telefonszámán legyenek szívesek lebonyolítani.