A Békésen szolgálatot teljesítő védőnők a Magyar Védőnők Egyesületénél fizetendő éves tagdíját vállalta át Békés Város Önkormányzata. Ezzel a békési csecsemők és kisgyermekek gondozását szakszerűen és lelkiismeretesen felügyelő védőnők szakmai programokon való költségkímélő részvételét támogatja az önkormányzat.
Az Újvárosi tagóvodában a népi játékokkal olyan tanulási folyamatot gyakorolhatnak be a gyerekek, ami egy sokszínű, kimeríthetetlen pedagógiai eszköztárként alkalmazható a gyermektánc foglalkozásokon. Ebben a nevelési évben Okányi Mihály és Szántó Kitti közreműködésével a középsős korú gyermekek számára is sikerült külön beindítanunk a foglalkozást, melyek alkalmával az életkornak megfelelő mozgáskultúrát sajátíthatják el a gyermekek.
Kovács Dániel, a református intézmény igazgatója és Molnár Máté lelkipásztor a gyülekezettel közösen emlékezett az olaszországi buszbaleset áldozataira.
Huszonegy munkatárssal több, mint kétszáz projektötleten dolgozott ezen a héten a KBC Békés Megyei Települések Fejlesztéséért Nonprofit Kft., hogy a TOP pályázatok beadási határidőire kiérlelt, kidolgozott pályázatokat nyújthassanak be a települések.
Elfogadták a város 2017-es költségvetését az év első képviselő-testületi ülésén január 26-án. A jól kidolgozott anyagból kitűnik, hogy közel 3,6 milliárd forintból gazdálkodhat Békés ebben az évben, az önkormányzat és intézményei működőképessége biztosított lesz idén is.
Új boltunkban mindent megtalál, amire a tavaszi szezonindításhoz, kerti munkákhoz szüksége lehet! Bőséges áruválaszték, 22 éves tapasztalat és szakértelem.A városban már két helyen várjuk kedves vásárlóinkat!
2016. február 24-én ismét megrendezésre került a Zárkert revitalizáció Békésen, című program. Ez alkalommal iskolánk tanára, Bálint Imre volt az előadó. - Szémán Anita (Tisza - Kreatív Ipar 3.0) beszámolója a Békés Mátrixon