2007. április 2-3-án versmondó versenyen vett részt a város ifjúsága a könyvtárban. A Költészet napja alkalmából szervezett rendezvényen 88 gyermek vett részt: az óvodáskorúaktól a középiskolai tanulókig minden korosztály képviseltette magát. Fő támogatónk a Városvédő és Szépítő Egyesület.
A békéscsabai Gyengéné Horváth Adrienn a másik szerencsés nyertes, aki a nagykanizsai Gündert Melinda mellett a Thomas Anders fémjelezte Modern Talking Band október 30-ai, csabai kolbászfesztiváli koncertje után személyesen találkozhat Thomas-szal.
2016. augusztus 19-21. között ismét Kolozsváron járt a Békési Református Egyházközség két busznyi delegációja, hogy találkozzon a Kolozsvár-Hidelve gyülekezet tagjaival és részt vegyen a Kolozsvári Magyar Napokon. Örvendetes módon néhány éve már évi rendszerességű a két közösség tagjainak találkozása.
A Magyar Köztársaság Elnöke Fejes Antalnak – a Békési Zeneiskola egykori, alapító igazgatójának – több évtizedes zenepedagógiai és művészeti munkájáért a MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT kitüntetést adományozta.
Szlovéniában, Mariborban mutatkozott be az U23-as válogatottban Nyeste Ágnes, a Békési DAC kiválósága. Ági 400 méteres gátfutásban került be a válogatottba, ahol a versenyen a hetedik helyen ért célba.
Máté evangéliuma 6. fejezete 11. verse alapján hirdette Isten igéjét augusztus 20-án Némethné Juhász Bettina exmisszus-gyakornok (segédlelkész) a békési református templomban. Itt az ő prédikációját közöljük.
Rajzszakkör indul Diószegi Eszter grafikusművész vezetésével, Kis Anikó kerámiaműhelyében - Békés, Csap u. 24.- 2016. szeptember 16-tól , minden pénteken 16.00- 18.00-ig, 8-12 éves korosztály számára!