A református egyházban március első vasárnapja hagyományosan bibliavasárnap nevet viseli. Ezen a napon a teljes perselypénzt a Biblia kiadására fordítják. Az 1904. márciusi megemlékezés nyomán fogalmazódott meg az igény, hogy egyházunk március első vasárnapját a Biblia vasárnapjaként tartsa számon. A Bibliavasárnap dátuma ezután változott, hol március elején, hol ősszel, a reformáció ünnepéhez kapcsolódva ünnepelték, de 1967-től kezdve már folyamatosan március első vasárnapján emlékezünk meg róla.
Békési Ella, a Bélmegyeri Hagyományápoló Egyesület elnöke, gyűjtőmunkát kezdeményez "A XX. század menyegzői öltözékei" címmel egy 2018-ban megrendezésre kerülő kiállítás megvalósítása érdekében.
A Békéscsabai Katasztrófavédelmi Kirendeltség ifjúsági versenyén 11 csapat indult az általános iskolás korcsoportban. A sarkadi Éden tó partján lévő táborban megrendezett versenyen a jól felkészített csapatok között 7. osztályosaink az 5. helyen, míg a 8. osztályosaink a megyei fordulóba való továbbjutást jelentő 2. helyen végeztek.
Idén is útnak indult a Megye Futás, Tóth László futónagykövet negyedik alkalommal hívja egy kis mozgásra a vállalkozó kedvűeket. A kezdeményezés célja a mozgás, a futás népszerűsítése.
Míg Magyarországon még nagyon erős a birtoklási ösztön - legyen szó ingatlanról vagy autóról - Nyugat Európában sokkal inkább jellemző egyfajta nagyobb mobilitás. Az emberek nem szeretnének hosszú távra elköteleződni.
A Békési Városvédő és Szépítő Egyesület - a döntően kálvinista Békés egyik legrégebben alapított civil szervezete - sikeresen pályázta meg a Reformáció Emlékbizottság és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt Reformáció 500 pályázatot.
Békés megyében idén április 1. és 6. között kerül sor a Békés Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztálya koordinálásában a rókák soron következő veszettség elleni immunizálására.
Békés Város Önkormányzata a Zártkert revitalizáció Békésen – II. ütem - Tündérkert című projekt keretében 2017. március 22-én Tavaszköszöntő Napot tartott, ahol a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola valamint a Fürkész Óvoda fiatalajai segítségével tájfajta magokat és növényeket ültettek.