A nemrégiben megjelent, Színvak című VALMAR-sláger egyik napról a másikra berobbant a köztudatba, alig 5 nap leforgása alatt 1 milliós nézettséget ért el a legnépszerűbb videómegosztó portálon, és jelenleg is a második legfelkapottabb zeneszám, 4,7 milliós megtekintéssel.
Csaknem kétmilliárd forint fejlesztési forrást kap több Békés megyei település a TOP-Plusz keretéből – tájékoztatott Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke. A legmagasabb összegű támogatásokat, Szarvas, Békés és Dévaványa kapta, a három település összesen több mint 800 millió forintot fordíthat fejlesztésre.
A háború és az elhibázott brüsszeli szankciók okozta energiaár-emelkedés hatására elrendelt kormányzati igazgatási szünetben is biztosított az ügyintézés a Békés megyei lakosoknak a nyitva tartó kormányablakokban. December 22. és január 9. között a békéscsabai MÁV kormányablak, az orosházi, illetve a szeghalmi kormányablak áll az ügyfelek rendelkezésére Békés megyében.
Karácsony előtt hetekkel fénybe öltözik minden, pompában úszik, de a valódi kérdés, hogy mi van az emberekben belül. Lehet, hogy kívül fény, de belül, magány és egyedüllét, szomorúság, összetörtség, csupa nehezen feldolgozható dolog rejtőzhet.
Az energiaárak emelkedéséről, a vállalkozásokra gyakorolt hatásairól tárgyaltak a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaságfejlesztési és Innovációs Bizottságának ülésén december elsején.