2018. június 23-n 9 órától a Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ szervezésében tizennegyedik alkalommal kerül megrendezésre a Fuss a Nyárba szünidőköszöntő utcai futóverseny.
Ma mutatták be a sajtónak a programot. Hangversenyek, koncertek, néptánc, népzene, kórustalálkozó, hangszeres kurzusok, kiállítás és emléktáblaavatás egyaránt lesz a közel kéthetes programban.
Június 3-án érdemes máris helyet foglalni, mert csak az első 50 vendég kóstolhatja meg a Smokerben készített 8-10 órán keresztül alacsony hőfokon sütött, előre érlelt marhaszegyet és sertésoldalast!
A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a rendszeres adó- és számviteli, valamint munkaügyi témájú tájékoztató előadásai mellett májusban az két új területen hirdet előadást és képzést.
4 millió forint értékű EEG készüléket vásárolhatott a Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő. Az új eszközt, amely 40 ezer ember ellátásában nyújt hasznos segítséget, tegnap adta át Dankó Béla országgyűlési képviselő és Izsó Gábor polgármester Békésen.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP) a 2014-2020-as ciklusban Békés megye kerete közel 58 milliárd forint, Békéscsaba Megyei Jogú Városnak pedig 14,9 milliárd forint áll rendelkezésre olyan fejlesztések végrehajtására, amelyek a helyi gazdaságfejlesztést célozzák.
KERESD STANDUNKAT A BEKESI ADVENTI VASARBAN!
Köszöntsd egy szál virággal a Babi – Virág – Ajándékból!
Erzsébet nap 11.19 vasárnap
Katalin nap 11.25 szombat