A ballagó idő, mely mindannyiunk legkitartóbb kísérője születésünk pillanatától kezdve, a leggyakrabban észrevétlenül járja velünk életünk zegzugos ösvényeit.
Ma délelőtt 10 órakor megnyílt a békési Juhász Cukrászda, hogy a több hetes átalakítás után teljesen új környezetben, kibővítve, felújítva, megszépülve fogadhassa vendégeit.
Példaértékű összefogás tanúi lehettek Békésen azok, akik részt vettek a karácsonyt megelőző szombaton megrendezett hangversenyen, ahol közel 200 ezer forint adomány gyűlt össze jótékony célra.
Ha valaki megkérdezné tőlünk, hogy vajon melyek életünk legszebb eseményei, a legtöbben családunk nagy eseményeit, életének fordulópontjait említenénk.
Békés Város Önkormányzata és a Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ minden évben, karácsonyt megelőzően élelmiszercsomaggal segíti a rászorulókat, hogy szentestén ők se nélkülözzenek
December 20-án este, a Karácsonyi Kórusok Hangversenyén, helyi kórusok énekétől és hangszeres szólistáktól zengett a zsúfolásig megtelt békési református templom.