Békés-Dánfokon második alkalommal rendeztek honvédelmi tábort fiatalok számára, amelynek záró programján, augusztus 17-én Kálmán Tibor, Békés város alpolgármestere is részt vett, díjakat adott át Lipták József alezredessel.
Augusztus 15-21. között rendezik meg a IV. Pro Musica fúvósötös- és kamarazenetábort a Békés-megyei községben. Az eseményről a Pro Musica fúvósötös oboaművésze, Kerényi Judit nyilatkozott hírportálunknak.
Duótól az oktettig: augusztus 15-21-ig felpezsdül a zenei élet Tarhoson, hiszen harmadik alkalommal is megrendezik a Pro Musica fúvósötös- és kamarazenei tábort a Békés-megyei községben.
A Kecskeméti Gábor Kulturális Központ szervezésében 2018. július 23-27. között ismét megrendezésre került a Békés Megyei Amatőr Fotós Tábor a Dánfoki Üdülőközpontban.
A Kecskeméti Gábor Kulturális Központ és a Belencéres Néptáncegyüttesért Egyesület közös szervezésében idén immár 7. alkalommal várta a Békés Megyei Néptánc Tábor a néptánc és a népi kultúra iránt érdeklődő gyermekeket.
Július 27-én a SZKIRG Szánthó Albert utcai tornatermében a Kosaras tábor résztvevőinek és a sportszerető érdeklődőknek László Gyula labdazsonglőr tartott bemutatót.