A Békési Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2019-ben döntött a Békési Cigányságért Díj megalapításáról. Az elismerés célja, hogy a roma közösség köszönetet tudjon mondani mindazoknak, akik sokat tettek a békési cigányság felemelkedéséért.
Pénteken jelentős támogatást vehetett át a békéscsabai kórház gyermekosztálya. Az Ausztráliai és Békési Polgárok Egyesülete és a Szeged-Csanádi Egyházmegye által szervezett, immár ötödik alkalommal megrendezett ausztrál jótékonysági est bevételéből 2 millió forint gyűlt össze. Az adományt az Együtt DiabetESZESEN Egyesület kapta, amely a cukorbeteg gyermekek és családjaik támogatására jött létre.
A térség idegenforgalmának fejlesztése érdekében térségi találkozót szervezett a Békéscsabai Turisztikai Egyesület, melyen Békés város képviselete is részt vett. A rendezvény célja az volt, hogy erősítse a Békés vármegyei települések közötti együttműködést, és új lehetőségeket tárjon fel a helyi turizmus fellendítésére.
A V. Körös-körül Jótékonysági Futóversenyen összegyűlt 1.050.000 forintos adományt április 29-én adták át Békésen. A támogatást Serfecz Dávid, a Békési Fiatalokért Egyesület elnöke nyújtotta át Szitás Péternek, a Békési Hencz Antal Önkéntes Tűzoltó Egyesület parancsnokának. Az összeg a Békési Önkormányzati Tűzoltóság működését segíti.
Március 25-én megható és elismeréssel teli ünnepség keretében Konczi Brigitta gyermekvédelmi szakember vehette át a Sursum Corda díjat a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban.
Segítse a Békési Férfi Kézilabda Clubot, és járuljon hozzá a helyi kézilabda fejlődéséhez adója 1%-ának felajánlásával! Minden támogatás hozzájárul utánpótlás-nevelésünkhöz és a sportág jövőjéhez.
Szeretettel hívjuk a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) békési csoportjának következő programjára, melyre 2025. március 25-én kedden 17 órakor a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban (Békés, Jantyik Mátyás utca 21-25.) kerül sor.
Tisztelt Hölgyem! Tisztelt Uram! A Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő Rendelőintézetében (5630 Békés, József A. u. 5.), a földszinti Betegirányítás helyiségében adománygyűjtő dobozt helyeztünk ki.
2024. december 19-én tartotta Békés Vármegye Önkormányzata a hagyományos nemzetiségi napot, amelynek díszvendége Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházakért és nemzetiségekért felelős államtitkára volt. A díjakat az államtitkár Molnár Sándor elnökkel és Mucsi András nemzetiségekért felelős tanácsnokkal adta át.
Zita gyúgyulására gyűjtődobozt helyezett el Málint Edina masszőr a szalonban, amelybe október elsejéig várja az adományokat, melyet egyben szeptember eljén ad át a családnak. Az Orchidea Masszázs Szalon Békésen a Múzeum téren, a szökőkúttal szemben található.
Az esemény szervezői a drift taxi bevételét a rendelőintézet gyermekorvosi várójának korszerűsítésére ajánlották fel. Németh Ádám és Ökrös Sándor, a Wondairland Fesztivál szervezői ma adták át Kovarszki Judit igazgató asszonynak az elkészült padokat.
Tisztelt Békési Lakosok! Ezúton tájékoztatunk mindenkit, hogy az országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzési adatai, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai ajánlásait figyelembe véve az ország egész területére vonatkozóan:
Ausztráliai és Békési Polgárok Egyesülete képviseletében Juhász Zoltán elnök és Farkas László elnökségi tag 1 500 000 Ft adomány adott át a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítványnak.