Szombaton Békéscsabán az Árpád fürdőben rendezték az év első nyitott uszodás úszóversenyét. Egy nagyszerű hangulatú felkészülési versenyen vehettek részt a Békési Úszó Klub Egyesület gyermekei.
Szegedi Szabolcs szakosztályvezető edző beszámolója.
Az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. 2021. májusától bővítette a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással kapcsolatban elérhető ügyfélszolgálati irodák körét, többek között Békés településen is új ügyfélpont nyílt.
2021. szeptember 11-én rendezi meg Békés Város Önkormányzata és a Békési Kajak-Kenu Club immár XV. alkalommal a békési vízi élet emblematikus eseményét az Egy hajóban evezünk vízitúrát.
A Magyar Kajak – Kenu Szövetség 2021. június 4 – én, Sukorón rendezte meg a Gyulay Zsolt Regionális Akadémiai Kupát. A Szegediből két tanuló vett részt a megmérettetésen.
Egyszer használatos, de komposztálható - a Csabai Rendezvénypajta termékeit környezettudatosan fogyaszthatod el, akár helyben, akár kiszállítva, kávétól a hamburgerig, praktikus csomagolásban.
Békésen, a Bocskai u. 2. szám alatt, a hét minden napján friss pékáruval, zöldséges és újságos standdal, mini pékséggel vár! Bank, Szép és Erzsébet kártyák elfogadóhelye, valamint mobiltelefon egyenlegfeltöltési lehetőség! NÉZZ SZÉT BOLTUNKBAN - KÉPEK!