Az elkövető jelentős károkat okozott: betört a pékségbe, majd bent tört-zúzott, a kész és sütés előtt álló termékeket felborította, megtaposta, az alapanyagokat kiborította. Az ámokfutás után egészen megdöbbentő módon a még meleg, közel 50 fokos kemencébe feküdt be aludni.
Éjszaka indult fagyizni négy fiatal Békésen. Nem akartak fizetni az édességért, ezért mentek akkor, amikor az áruda már zárva volt. Háromszor törtek be az épületbe, a tulajdonos rajtakapta őket és hívta a rendőrséget.
Lakatlan házba tört be két férfi Békésen. Úgy gondolták, nem veszi majd észre senki, mit csinálnak. De a szomszéd éber volt, és a rendőrök is perceken belül érkeztek, majd elfogták a menekülő párost.
Békésen, a Fürdősétányon egy családi házba egy férfi surrant be, aki egy sállal
takarta el az arcát. Több szomszéd is látta ezt és értesítették a ház tulajdonosát.
Közel negyven garázsfeltöréssel gyanúsítható az a két férfi, akiket Bárándon fogtak el a Békés megyei rendőrök. A bűncselekmények száma valószínűleg továbbemelkedik majd, ugyanis a gyanú szerint másik hét megyében is követhettek el hasonló, vagyon elleni bűncselekményeket.