A Szlovákiai Bobrov városában rendezték a már hagyományos ORV V 4 ek Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Csehország részvételével az utánpótlás korú 18 év alatti súlyemelők versenyét
Békéscsabán tartotta július 4-e és 6-a között a 32. Vándorgyűlését a Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság (MFTTT). Dr. Bíró Attila hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár elmondta: április 1-jétől a térképészet és az ingatlan-nyilvántartás szakmai irányításáért a Miniszterelnökség a felelős.
A Békési Német Nemzetiségi Önkormányzat tagjai látogatást tettek Budapesten a Történeti Múzeumban,majd megkoszorúzták
Rohr Magdolna emléktábláját és az első GULÁG emlékművet.
Rendhagyó fotókiállítással kezdődött és nagy sikerű Kormorán koncerttel zárult a 43. Békés-tarhosi Zenei Napok. A kéthetes fesztivál értékelésére Túri Andrea fesztiváligazgatót kértük.
Erdélyi Imola Erzsébet igazgató tájékoztatása szerint a Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő valamennyi szakrendelése ezen a nyáron szüneteltetés nélkül folytatja tevékenységét.