Használd ki az ünnepi hosszú hétvégét! Vásárolj nálunk március 14-én is, amikor 8 és 12 óra között nyitva leszünk, Békésen a Rákóczi utcai gazdaboltban és Balogh Sándor Gazdaboltjában is, a Kinizsi u. és Daru u. sarkán!
A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziója és a Pünkösdi Egyház Szeretetszolgálata jelenleg már 253 Ukrán menekültnek nyújt, szállást és ellátást, ebből 20 főnek, 16 gyermeknek és 4 felnőttnek Békésen, a Jantyik utcai befogadó ponton.
Július 16-án Békés lesz a tavaly már óriási sikerrel megrendezett Open Water Tournament – Magyar Nyíltvízi Úszóbajnokság egyik versenyállomása az idei évben.
Adományokkal megrakodva indult útjára a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió Szeretetszolgálatának csapata, hogy felmérje, hogyan tudna még hatékonyabban segíteni az ukrajnai menekülteknek.
Tuja, gyümölcsfa csemeték, szőlőoltvány, füge, vetőmagvak, virághagymák, kerti szerszámok és még sok minden más, ami a kerti munkákhoz szükséges lehet.
Dankó Béla országgyűlési képviselő, Kálmán Tibor polgármester, dr. Krizsán Anett igazgató és dr. Szabó László járási hivatalvezető köszöntötte a kétszázezredik ügyfelet.
A DAREH BÁZIS Hulladékgazdálkodási Nonprofit Zrt. tisztelettel tájékoztatja Önöket, hogy Békésen a március 15-i nemzeti ünneptől függetlenül, a kommunális (vegyes) és a zöldhulladék gyűjtés a megszokott rend szerint történik.