Jármű önkényes elvételnek bűntette miatt emelt vádat a Békési Járási Ügyészség egy 20 éves többszörösen büntetett előéletű, visszaesőnek minősülő békési férfi ellen, aki munkáltatója tehergépkocsiját lovasította meg.
A Kormány 1554/2019. (IX. 26.) Korm. határozatával döntött a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében finanszírozott egyes projektek támogatásának növeléséről – tudatta Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat (BMÖ) elnöke.
Csibor Anikó, a Szegedi Kis István Református Gimnázium végzős diákja az eddig iskola éveit a Refiben töltötte. Szép tanulmányi eredményéért elnyerte a város középiskolai ösztöndíját.
Cikksorozatunkban a Kettős-Köröst természetvilágát követjük végig – horgász szempontból - hónapról hónapra. Sorozatunk szerzője Szabószomszéd Sándor és Lukács Zoltán (fotó)
Néhány napja ismét folyamatosan fertőtlenítik Békés forgalmasabb közterületeit a Békési Önkormányzati Tűzoltóság tűzoltói. Ennek során érintik a buszpályaudvart, az áruházláncok parkolóit, a posta előtti területet.
Békésen szeptember, október hónapokban a regisztrált fertőzöttek száma meghaladta a 150 főt, ebből a gyermekeké a 20 főt.
Mindenről Békés Város polgármestere adott tájékoztatást közösségi oldalán.
Tekintettel a koronavírus járvány alakulására a BKSZ Békési Kommunális és Szolgáltató Kft.
2020. november 11. napjától következők szerint tarja nyitva ügyfélszolgálatát: