A napokban döntött Békés Város Képviselő-testülete annak a 181 millió forint támogatásnak a felhasználásáról, amelyet a Belügyminisztérium a települési önkormányzati feladatok támogatására nyújtott a városnak. 120 millió forintot a település számos körzetét érintő utcáinak aszfaltozására fordítanak, 61 millió forintból pedig középületek felújítását valósítják meg.
Javában zajlanak az előkészületek a 44. Békés-tarhosi Zenei Napok rendezvénysorozatához, idén 2020. október 1-október 30. között várják a zenekedvelőket a szervezők.
Magasan van? Profi, teleszkópos gyümölcsszedőnkkel, slagos csatornatisztítónkkal létra nélkül is egyszerűen, gyorsan boldogulhat! Próbálja ki, NEM KELL MEGVENNI, ELÉG KÖLCSÖNÖZNI!
KISGÉPKÖLCSÖNZŐ - BÉKÉS!
A Kormány 1554/2019. (IX. 26.) Korm. határozatával döntött a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében finanszírozott egyes projektek támogatásának növeléséről – tudatta Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat (BMÖ) elnöke.
Új tanfolyam indul 2020. szeptember 9. 17 órától a KIS Autós-Motoros Iskolában, Békésen, a Széchenyi tér 8. szám alatt, a városházi buszmegálló mellett.
Cikksorozatunkban a Kettős-Köröst természetvilágát követjük végig – horgász szempontból - hónapról hónapra. Sorozatunk szerzője Szabószomszéd Sándor és Lukács Zoltán (fotó)
A Békési Kajak-Kenu Club férfi kajak szakágának csapata 2020 augusztus 10-től 15-ig Tiszafüreden és Poroszlón edzőtáborban vett részt. A 19 kajakos Dobi István és Makoviczki András edzők kíséretében végezte az edzéseket a Tisza-tó és a Tisza folyó területén. Az 5 nap alatt 80 km-t evezve, 15 km-t futva és 70 km-t kerékpáron tettek meg. A program során a VíziVándor programnak köszönhetően ellátogattak a Tiszafüredi Vízikalandparkba, a Poroszlói Ökocentrumba, és kerékpárokat kaptak a Tisza-tó körbe kerékpározásához. Az edzőtábor nagyon jó hangulatban és hasznosan telt a sportolók számára.