Tisztújítást tartott a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, újabb négy évre szavaztak bizalmat a korábbi tisztségviselőknek. Továbbra is dr. Orosz Tivadar látja el az elnöki teendőket.
Új tanfolyam indul 2020. szeptember 9. 17 órától a KIS Autós-Motoros Iskolában, Békésen, a Széchenyi tér 8. szám alatt, a városházi buszmegálló mellett.
Új időpontban kerül megrendezésre a Karacs Teréz utcai lakosok közös takarítási napja. Polgár Zoltán, Békés város alpolgármestere, aki egyben a körzet választókerületi képviselője, a júliusi végi időpontra tervezett napot az eső miatt elnapolta, így a közös takarítás új időpontban, 2020. szeptember 5-én, szombaton 8.30 órakor kerül megvalósításra.
Cikksorozatunkban a Kettős-Köröst természetvilágát követjük végig – horgász szempontból - hónapról hónapra. Sorozatunk szerzője Szabószomszéd Sándor és Lukács Zoltán (fotó)
FRISSÍTVE: reggelre mindenütt helyreállt a szolgáltatás.
Éjszaka több utcában, köztük a Karacs Terézen szünetel - szünetelt az áramellátás, az áramszünetet az okozta,
Ünneplünk a mai napon. Emlékezünk. Őrizzük hagyományainkat. Tehetjük és tesszük ezt saját meggyőződésünk szerint. Ünnepnap a mai. Egyházi, népi, nemzeti, sőt állami ünnep.
Teljesítménye most már a magyar utánpótlás válogatott tagjai közül is kiemelkedik. Balog János szakosztályvezető edző beszámolója a a Messzi István Emlékversenyről.
Augusztus 22-én a Denevér klub bemutatja:
Egy egész estés buli keretén belül élhetjük át és táncolhatunk a 2010-es év környékét meghatározó slágerekre, club zenékre, akkor divatos modern tánczenékre!
Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy az NKM Áramhálózati Kft. a Békés városát ellátó közcélú villamos hálózaton előre tervezett munkálatokat fog végezni, melyek időtartamában a villamosenergia-szolgáltatás szünetelni fog.