Az idei tanévben is eredményesen szerepeltek a Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskolája felső tagozatos tanulói, valamint a grafika tanszakos növendékek az országos nemzetiségi rajzpályázaton, amelyet a magyarországi nemzetiségi nevelésben és oktatásban részt vevő óvodások és iskolások számára hirdettek meg.
A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége, a Gyulai Sporthorgász Egyesület és a Munkácsy Horgász Egyesület közös szervezésében kerül megrendezésre az I. Dánfoki Gyermek Horgászverseny, amelyre minden horgászat iránt érdeklődő gyermeket szeretettel várnak.
A magyar kultúra napjához kapcsolódva irodalmi pályázatot hirdetett a Nefelejcs a Békési Kultúráért Alapítvány „Amikor jó magyarnak lenni” címmel. A felhívásra prózai művekkel és költeményekkel lehetett nevezni, a pályázat célja a magyar kultúrához és identitáshoz kapcsolódó gondolatok megfogalmazása volt.
Az idei tanévben is megrendezték a „Szép Magyar Beszéd” Kazinczy-verseny iskolai fordulóját a Békési Refiben. A hagyományos megmérettetés célja, hogy a tanulók bemutathassák igényes, kifejező beszédkészségüket, és erősítsék a magyar nyelv iránti tiszteletet.
Kiemelkedő sikereket értek el a békési református általános iskola tanulói a magyarországi református általános iskolák mesemondó, meseíró, szépíró és kézműves országos versenyén: arany-, ezüst- és bronzminősítésekkel gazdagodtak, ezzel bizonyítva felkészültségüket és tehetségüket. Már a verseny elején látható volt, hogy a diákok és pedagógusaik közös munkája rendkívül eredményes.
Használt, de kiváló minőségű német és holland kerékpárok – mindegyik átvizsgálva, hogy tökéletesen szolgálja kényelmedet! Gyermekek, felnőttek, nők és férfiak számára is széles választék vár rád, hogy megtaláld a legmegfelelőbbet!
Hatodik alkalommal rendezték meg a „Békés Kedvenc Süteménye” versenyt, amely ismét megmozgatta a város és környéke lelkes cukrászait. Az idei megmérettésre összesen tizenkét rendkívül ízléses és kreatív gasztronómiai alkotás érkezett – nemcsak Békésről, hanem Gyuláról, Békéscsabáról, Sarkadkeresztúrról, Muronyból, Csorvásról és Újkígyósról is.
Békés adott otthont a XVII. Kner Kupának, a formációs nemzeti bajnokságnak, amely a hazai modern tánc sport egyik kiemelt eseménye. Az évek óta a városban zajló képzésnek köszönhetően a helyi közönség több saját versenyzőért is szoríthatott a helyszínen.
Lezajlott a „Békés az én szememmel” című fotópályázat zsűrizése, amelyre összesen alkotó nevezett, 80 fényképpel. A pályázatra érkezett munkák változatosak, egyediek és rendkívül magas színvonalat képviselnek, új megvilágításba helyezve városunk mindennapjait és hangulatát.
1. helyezett - BKSZ
2. helyezett - Madzagos Família
3. helyezett - Bélmegyer Község Önkormányzata
Különdíjat vehetett át: Összefogás a dámpörköltért, BFKC, Földvár Bölcsőde, Hentesek, A Keménymag, Csontos Team, Bóbita Ovi Krumplikirálynői, Békési Gulyásügyi Hivatal
Szerdán a Békési Önkormányzati Tűzoltóság csapata Győrben vett részt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által szervezett országos tűzoltó szakmai versenyen.