Iskolánk angolos és németes nyelvtanulói részt vesznek a Grimm Könyvkiadó által meghirdetett TIÉD A SZÓ-TÁR! nyelvi versenyen, mely november elején vette kezdetét és egy több hónapon át tartó, igazi lexikográfiai kalandban lesz részük, melyből nagyon sokat tanulhatnak.
November 10-én – megkésve bár – egy játékos vetélkedő keretében megrendeztük az angol nyelvterületen – leginkább gyermekek körében – nagyon népszerűvé vált kelta eredetű ünnephez kapcsolódó iskolai vetélkedőnket.
Szombat délelőtt a Városháza udvarán kezdődött meg a faültetésre szánt fák kiosztása Izsó Gábor polgármester köszöntője és szaktanácsadás után. Iskolánk dolgozói a Szarvasi úti oktatási egységben hársfákat, a Hőzső utcán kőris, galagonya és szilfákat ültettek.
Diákjaink a közterületi faültetési akció keretében facsemetéket ültettek az iskola udvarán, parkolójában. A faültetési programban szülők, iskolai dolgozók, környéken lakók is közreműködtek.
Idén novemberben is színes programok, feladatok vártak a Dr. Hepp Ferenc Iskola tanulóira. A gyermekeknek lehetőségük nyílt a már meglévő tudásukat hasznosítani, bővíteni.
Jövő év januárjában indul Békés Város Önkormányzatának megújult, ügyfélközpontú internetes felülete, ami azt jelenti, hogy az összes ügyfajta, amely a Békési Polgármesteri Hivatalban kerül intézésre, leírással, jogszabályi háttérrel és a szükséges nyomtatványokkal együtt elérhető lesz asztali számítógép, laptop, tablet és okos telefon segítségével is.