A keresztyén egyházakban az adventtel kezdődik az egyházi év. Az ún. „ünneptelen félév” után ismét elkezdődik az az időszak, amely a pünkösd utáni vasárnapon (Szentháromság vasárnapja) ér véget.
Bemutatásra került a 2016-os békési kalendárium. A készítésében, segédkezők, és az alkotói pályázaton résztvevők jutalmazása után a kiadvány megvásárlására is lehetőség nyílt.
Békés Város Önkormányzata 135 000 Euro vissza nem térítendő támogatást, melyből egy konferencia sorozatot fog megvalósítani az európai polgári kezdeményezés folyamatát szimulálva.
Pályázati támogatást nyert a Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ krízisétkeztetésre és innovatív, öngondoskodó megoldásokra közel 700 ezer forint összegben az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Hajléktalanokért Közalapítvány felhívásán.
A Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium szeretettel meghívja az iskola iránt érdeklődő szülőket, a 2015. december 2-án 17 órakor kezdődő SZÜLŐI FÓRUMRA.
A Magyarok Kenyere Alapítvány 2015. évi programja keretében Békés Járás területén élő halmozottan hátrányos helyzetűek között 520 kg lisztet oszt szét a Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ.
A békési Szerencsi Sándorné azon kreatív alkotó emberek csoportjához tartozik, akikben folyamatosan ott munkál az új és érdekes technikák megismerése, elsajátítása és ehhez alapeszközként használják a világhálót.