A Tisza Kálmán Szakképző Iskola diákjai, az iskola dolgozói gyűjtőakciót szerveznek a szegényebb sorsú gyermekeknek, együttműködve társintézményekkel, civilekkel, a Gyermekek a Gyermekszegénység Ellen programsorozat keretében.
Hétvégén ismét hazai vizeken lép pályára csapatunk április 11.-én (szombat). A megszokott időpontban várunk minden kedves Kézilabdabarátot és Szurkolót a Békés Városi Sport csarnokba. Juniorjaink 16 órától, míg felnőtt csapatunk 18 órától lép pályára a Kecskemét ellen.
Március végén rendezték meg Köröstarcsán a "Hétmérföldes csizma" Kistérségi mesemondó versenyt.
Tanulóink két mesével készültek, egy szabadon választott és egy kötelező mesét kellett előadniuk. A sok versenyző miatt két-két csoportba osztották a gyerekeket. A verseny végén szép sikereknek örülhettünk.
Tóth Tamás autodidakta festő és szobrász a nyolcvanas években huzamosabb ideig Svájcban élt, ahol nevéhez számos egyéni kiállítás és képzőművészeti rendezvényeken való részvétel fűződött.
A Nefelejcs Békési Kulturális és Hagyományőrző Közhasznú Egyesület április 11-én, szombaton 16 órakor adja át idei Nefelejcs-díjait a helyi kultúra, oktatás és közművelődés jeles képviselőinek.
Április 4-én (szombaton) ünnepre hangoló családi délutánon vehettek részt azok, akik ellátogattak a Békés Városi Püski Sándor Könyvtár gyermekkönyvtárába.