Hétvégén Békésen került megrendezésre az U12-es gyermekbajnokság következő fordulója. Csapatunkra 2 mérkőzés várt a nap folyamán, a tabella első felében álló Pick Szeged 2003-as és Pick Szeged Vörösmarty csapataival.
Ha novemberben, egy hétfőn sporttal és egészséges életmóddal, táplálkozással kapcsolatos montázsok jelennek meg az iskola folyosóin, biztosak lehetünk benne, hogy Samu Hedvig tanárnő most is elindította a Dr. Hepp Ferenc Iskola hagyományos egészség-heti programsorozatát.
Tavalyhoz hasonlóan ismét csatlakozik az iskolánk a Magyar Református Szeretetszolgálat karácsonyi akciójához, amelynek célja a nélkülöző gyerekek megajándékozása.
A Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola szeretettel meghívja az iskolánk iránt érdeklődő szülőket a 2014. december 11-én (csütörtökön) 17 órakor kezdődő Szülői Fórumra.
Sorrendben immár a nyolcadik jótékonysági bál megrendezésére került sor 2014. november 22-én a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskolában. Erre az estére igazi bálteremmé változott a tornaterem, hogy helyet adhasson a 270 vendégnek, akik megjelenésükkel és adományaikkal hozzájárultak iskolánk munkájához, szabadidős programjainak és rendezvényeinek megvalósításához, az iskolai környezetünk szépítéséhez.
A mazsorettes lányok és zászlós fiúk műsorszáma a Városi fúvószenekar kíséretével nyitotta meg a rendezvényt.
Két igazi oldtimer érkezett az ünnepi hónapra Békéscsabára, egy Bogár és egy Skoda Felicia, melyből az előbbi már igazi karácsonyi díszben várja a látogatókat.