A Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása alapján az elkövetkezendő napokban rendkívüli időjárási helyzet várható, ezért a Békés Megyei Vízművek Zrt., mint felelős szolgáltató felhívja fogyasztói, a megye lakosságának, vállalkozóinak, intézményeinek figyelmét arra, hogy a tartós hideg komoly károkat okozhat az aknákban vagy a fűtetlen pincékben lévő vízmérőkben, sőt a falakon belüli vízvezeték-hálózatban is.
Izsó Gábor polgármester ma reggel elindította a START munkaprogramot.
Kétszázhetvenhárom fő bevonásával folytatódik a mai napon Békésen a Startmunka mintaprogram címet viselő közfoglalkoztatási projekt. A program ez évi folytatásaként Izsó Gábor polgármester köszöntötte a munkába állásuk első napján a közfoglalkoztatottakat. Kiemelte, hogy Békés város egyik legfontosabb célja, hogy minden lehetőséget megragadjon arra, hogy a munkaképes ember számára segély helyett munkát biztosítson. Az idei évben a mintaprojekt keretében belvízrendezésre 175 főt, illegális hulladéklerakók felszámolására 8 főt, míg a téli programra 90főt foglalkoztatnak Békésen.
A Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ pályázatot nyújtott be Békés-Dánfok Öko- és Aktívturisztikai Központ néven, a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében.