Kovács Dominik is a tizenegy tanuló között volt, akik elnyerték a Békési Református Egyházközség és a Szilágyi László Alapítvány tanévi ösztöndíját, amelynek összege 100 ezer forint.
Az idei évben rendhagyó módon kerül megrendezésre a Békési Advent. A szervezők szeretnék, hogy a jelenlegi különleges helyzet ellenére is meghitt hangulatú és tartalmas legyen ez az időszak, és az előre eltervezett programok megvalósulhassanak, a lehető legtöbb érdeklődőhöz eljussanak, ezért minden előre eltervezett programelemet igyekeznek megvalósítani és az online térben eljuttatni a békésiekhez.
Néhány napja ismét folyamatosan fertőtleníti Békés forgalmasabb közterületeit a Békési Önkormányzati Tűzoltóság. Ennek során érintik a buszpályaudvart, az áruházláncok parkolóit, a posta előtti területet.
Békés Város Önkormányzata középiskolai ösztöndíjpályázatán tíz refis tanuló is megnyerte az évi 100 ezer forintos tanulmányi ösztöndíjat. Nehéz Klára, a Szegedi Kis István Református Gimnázium 9.A osztályában tanul.
A koronavírus-fertőzés veszélye miatt kialakult helyzetre való tekintettel a BÉKÉSI FC vezetősége megtárgyalta és kiértékelte a 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendeletet.