2016. októberében a Békés Dózsa úti Idősek és Fogyatékkal élők klubjában ismét szíves programokkal várták a szociális szakemberek az ellátottakat, a belátogatókat, a hozzátartozókat.
Rost Andreával reggeliztünk. Kellemes, barátságos, beszélgetést folytattunk, munkáról, családról és persze New Yorkról, ahol ő sokat megfordul, hiszen világhírű operaénekesként, számos alkalommal ide is meghívják.
Hétvégén a felnőtt mérkőzés előtt junior csapatunk is pályára lépett, még hozzá a Balassagyarmat csapata ellen. Mondhatni az első perctől fogva csapatunké volt a mérkőzés irányítása. Ugyanis olyan jó lendületes játékkal kezdtek a srácok, hogy a 13. percben már 12-4 volt a mérkőzés állása. Időt kért a vendégek edzője, azonban nem igen talált ellenszert csapatunk megtörésére. A mérkőzés félidejében már 28-10-re vezettek a srácok. Kádas László a második játékrészben lehetőséget biztosított fiatalabb játékosainak, akik szép játékkal hálálták meg a kapott lehetőséget. Végül majdnem 50 dobott góllal nagy arányú győzelmet arattak a fiúk.
Hétvégén felnőtt csapatunk előre hozott mérkőzésen fogadta a Balassagyarmat csapatát. Hazai góllal indult a mérkőzés, amire jött egyből a vendégek válasza, azonban villámrajttal kezdett csapatunk, amely gyors találatokkal az 5. percre 4-1-re vezetett. A félidő közepére ledolgozták hátrányukat a vendégek és a folytatásban egy kiegyenlített küzdelmet láthatott a közönség sok góllal, mivel a védekezésre igazán egyik oldalon se fordítottak túl nagy figyelmet a csapatok. Így a 30. perc elteltével 14-14-es döntetlen mellett mentek pihenőre a csapatok. A második játékrészt jobban kezdte csapatunk, sikerült az 1-2 gólos előnyt magunk mellé állítani egy időre. Az 55. percben 27-25-ös vezetéssel mentünk a végjátékba, azonban a gyarmatiak kiegyenlítettek, sőt megszerezték a vezetést is. Végül 30-31-es eredménnyel, a Balassagyarmat vitte haza a két pontot.
A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése és Tótkomlós Város Képviselő-testülete az 1956. évi forradalom 60. évfordulója tiszteletére közös ünnepi közgyűlést tartott. A megemlékezésen részt vett Kubatov Gábor országgyűlési képviselő is.
Exkluzív programok, igényes környezet, korlátlan fogyasztás, igazi fesztiválhangulat. A jubileumi, 20. Csabai Kolbászfesztivál VIP Clubja kínálja ezt a szervezők jóvoltából.