Mint arról már értesültek korábban bejelentést tett egyesületünk arról, hogy Kádas László felnőtt edző a következő szezontól szakmai igazgatóként folytatja munkáját a klubunknál. A helyére edzőnek, a már többször is bizonyított, fiatal Papp Bálintot nevezte ki Polgár Zoltán, a Békési FKC ügyvezetője.
A szülői támogatásnak és segítségnek köszönhetően biztonságosabb és szebb lett a bölcsődénk.A gyermekek és a bölcsődei dolgozók nevében köszönjük a felajánlott támogatást és a szülői munkát.
Május 28-án békésiek egy csoportja látogatott el a romániai színmagyar Hegyközbe. Hegyközkovácsiban a helyiekkel találkoztak, majd ellátogattak a műemlék síteri templomba és Bihar ezer éves földvárába is. Kovácsiban a református templom mellett a baptista imaházat és a temetőt is felkeresték, ahol nagyon sok békési családnév olvasható a síremlékeken. A nagyon kedves fogadtatást szinte lehetetlen meghálálni.