A Reményhír Sport Egyesület szervezésében került sor a „Labdarúgás, mint eszköz: társadalmi felzárkózás a tehetséggondozásban” című konferenciára, amelyen a sportág képviselői és az utánpótlás-nevelésben részt vevő szakemberek vitatták meg a hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó edzőket és pedagógusokat foglalkoztató kérdéseket.
Szent István, Államalapítás, Alkotmány, Új kenyér – más-más kor hozta létre, mégis az teremtés, az alkotás felé mutat mindegyikük – hangzott el Kálmán Tibor ünnepi beszédében, a Királyok kapujánál megrendezett ünnepségen, ahol a az emlékezőkkel és az egyházak képviselőivel együtt, közösen emlékeztek augusztus 20. üzenetére, örökségére.
Szegeden augusztus első hétvégéjén rendezték meg az év legfontosabb, legértékesebb versenyét. A Békési Kajak-Kenu Club fiatal kajakosai, kenusai három napon keresztül versenyeztek rövidebb és hosszabb távokon. (500m, 1000m 2000m)
Július 27-én immáron hetedik alakalommal rendezte meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség a balatoni nyár legnagyobb vízi futamát. Az idei Hervis Balaton-Átevezésen közel négyezren teljesítették a tihanyi fordulóval egybekötött nyolc kilométeres távot.
Az Igazságügyi Minisztérium által állatvédő szervezeteknek kiírt pályázati keretből 1.600.000 forintot sikerült elnyerni, melyet a kutyák élelmezésére és ivartalanítására fordítanak a nyertesek.
Szolnokon rendezték meg július közepén a Masters Magyar Bajnokságot, a Balogh Anikó Emlékversenyt, ahol a Békési Kajak-Kenu Club 20 kajakossal nevezett sok-sok versenyszámban.
Kedden délután ünnepi istentisztelet keretében zárta az évet a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Technikum, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium. Képeink:
A Békési Kajak-Kenu Club 17 tagja a Magyar Kupa Döntőn vett részt, az ország legjobb kajak-kenus sportolóival együtt június utolsó hétvégéjén Sukorón. Az időjárás hasonlított a sivatagi körülményekhez, még a Velencei-tó sem hűtötte le a felhevült versenyzőket. Ennek ellenére hősiesen állták a forróságot kicsik és nagyok és szép eredmények születtek.
A református általános iskola felső tagozatos diákönkormányzatának szervezésében tisztasági verseny zajlott a tanév során, és témahét kapcsán aktívkodtak diákok és tanárok egyaránt.
A Békési Kajak-Kenu Club 12 dobogós érmet szerzett a Szolnokon megrendezendő Vajda Attila Regionális Kupán. 2 arany, 8 ezüst, 2 bronzérem mellett további sok értékes helyezés született. A verseny tétje a Magyar Kupára való továbbjutás volt az előkészítő csoport kivételével az összes korosztályban.
13. alkalommal álltak rajtvonalhoz azok a csapatok, akik ellátogattak a művelődési központ melletti rendezvénytérre. A régió egyetlen fogyatékkal élők számára szervezett sportnapján ezúttal 9 csapat mérette meg magát.
Itt rendezték a XLVII. Országos Komplex Tanulmányi Versenyt, az EGYMI szervezésében. 19 vármegye 22 csapata és 100 versenyzője mérte össze tudását a középkorból. Az EGYMI pedagógusai nagyon igényes, részletgazdag dekorációkat is készítettek a verseny tematikájához.