Még többen, még lelkesebben- Bona Fide immár másodszor, ezúttal a biztonságpolitika jegyében. Georg Spöttle biztonságpolitikai elemző volt a vendége a sorozat második részének.
Négy-öt munkanapon keresztül folyik a Jámbor utcai híd korlátjának megerősítése, amely az elmúlt hatvan évben jelentősen korrodálódott, így a korlát veszélyessé vált – tudtuk meg Mucsi Andrástól, Ibrány önkormányzati képviselőjétől.
A Békés Városi Szociális Szolgáltató központ az elmúlt három évben prevenciós programsorozatot indított az EFOP 1.5.3-16-2017-00097 Településeink c. projekt együttműködő partnereként.
A Mad Max filmek hangulatát idéző klipben a magyar néptánc és a modern innovatív ritmustánc váltja egymást. Az együttes két békési táncosa, Izsó Lajos Hunor és Szabó Dániel a Belencéresben kezdte pályafutását.
Cikksorozatunkban a Kettős-Köröst természetvilágát követjük végig – horgász szempontból - hónapról hónapra. Sorozatunk szerzője Szabószomszéd Sándor és Lukács Zoltán (fotó)