Mezőberényt, majd Köröstarcsát érintve indítottat az idei kerékpáros túra szezont a szép számmal érkezett résztvevőkkel együtt a Békési Fiatalokért Egyesület.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeire, hőseire és mártírjaira emlékeztek a Békés városi rendezvényén, a forradalmi emlékműnél. Beszédet mondott Polgár Zoltán alpolgármester.
Igét hirdetett Kicska László intézményi lelkész, szolgált a 9.b. osztály, felkészítők Dr Pataki Ágnes, Földesi Magdolna és Takácsné Szabó Edina pedagógusok voltak.
A békési EGYMI csapata nyerte a Madzagfalvi Hétpróbát, második helyen a Vegyesvágott csapata végzett, a harmadikok a Heppesek lettek, negyedik helyen végzett a Diákparlament.
Rákóczi Gazdabolt - Minden, amire szükséged lehet a főzéshez, háztartáshoz – nálunk megtalálod! Békésen, a Rákóczin, az állateledel mellett! ÚJDONSÁG! KÉRJ DÍSZCSOMAGOLÁST konyhafelszereléseinkhez!
Ünnepélyes keretek között került sor ma a Mezőberény cigányok lakta Delhi településrészén épülő templom alapkőletételére. A templomépítés gondolatát négy évvel ezelőtt kapta Surman László, a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziójának igazgatója.