Hétvégén junior csapatunk is, csak úgy, mint a felnőttek Szeghalmon játszották le az első "hazai" mérkőzésüket. A szokatlan helyszín és kezdésidő ellenére csapatunk remekül kezdte a mérkőzést. A 6. percben már 6-1-t mutatott az eredményjelző. Így a várakozásoknak megfelelően csapatunk a félidő végére már 29-13-ra vezetett. A második játékrész is hasonlóan folytatódott, esélyt sem adva ellenfelüknek támadásról támadásra nőtt a békési előny. Így végül 54-28-ra nyertek a srácok. Ezáltal továbbá is a tabella második fokán helyezkedik el a csapat pontegyenlőséggel az első helyen álló Nyíregyházával.
A Bárka irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat munkatársait láttuk vendégül a könyvtárban. Dr. Elek Tibor főszerkesztő és Farkas Wellmann Éva online szerkesztő bemutatták a folyóirat nyomtatott és online változatát is.
A Valaha madarak voltunk programsorozat keretében 2017. február 14-én, kedden 11 órától a Szegedi Kis István Ált. Iskola 2. d osztályosai vettek rész a Legdrágább kincs az egészség című foglalkozáson. Bartyik Gitta mesterapeuta vezetésével az egészségről beszélgettek és meséltek.