Az egészséges élelmiszerek alapos megismerése mellett a védőnéni igen szemléletes, részletes előadásában megerősítést kaptak, korcsoportoknak megfelelően, a gyerekek a helyes tisztálkodás, illetve az orvos munkájának fontosságáról. A 2 hetes projektünk zárásaként a szülőket is meghívtuk, ahol egy mozgásos, vidám hangulatú családi délutánnal tettük élvezetessé ezt a programot.
A résztvevőket almával, saját készítésű sajttal kínáltuk a nap végén, ezzel is hangsúlyozva a tejtermékek, gyümölcsök fontosságát, az egészséges életmód tudatosítását.
2016.04.19-én, 44. alkalommal került megrendezésre városunkban a nagy múltra visszatekintő Kállai Jenő Emlékverseny. Az idén sem fogadott minket kegyeibe az időjárás. Ennek ellenére jó hangulatban telt a kedd délelőtt.