Újabb hazai edzőmérkőzés!
Várunk minden kedves Kézilabdabarátot 2021. augusztus 13.-án, pénteken 18 órától a Békés Városi Sportcsarnokba, ugyanis csapatunk az első osztályból kiesett Orosháza együttesét fogadja felkészülési mérkőzésre.
A pénteki megyei rangadóra is szükséges a védettségi igazolvány a beléptetéshez. Megértésüket köszönjük!
Szombaton pedig újabb mérkőzés vár majd csapatunkra, még hozzá a DEAC ellen, de ekkor már pályára lépnek serdülő és ifi csapataink is.
Várunk Mindenkit!
Hajrá Békés!
Tótka Sándor K1 200-on ma hajnalban aranyérmes lett a tokiói olimpián, ennek kapcsán kértük értékelésre felfedezőjét, nevelőedzőjét, a békési Kovács Gábort.
Immáron kilencedik alkalommal kerül sor a Kézitábor megrendezésére a Békési Férfi Kézilabda Clubnál. Nagy létszámmal, 45 fővel indult el a tábor a mai nap folyamán. Gyerek zsivaj töltötte be a sportcsarnok folyosóit, remek hangulatban telt el az első nap.
Szombaton Békéscsabán az Árpád fürdőben rendezték az év első nyitott uszodás úszóversenyét. Egy nagyszerű hangulatú felkészülési versenyen vehettek részt a Békési Úszó Klub Egyesület gyermekei.
Szegedi Szabolcs szakosztályvezető edző beszámolója.
3 óra 11 perc alatt száguldott végig csak pár perc megállást engedélyezve a tó partján a békési extrém sportoló, 69,11 kilométert teljesítve. A legközelebbi kihívás a Balaton átúszása lesz.
Gödöllőn folytatódott az idei felnőtt országos asztalitenisz bajnokság. Női egyéniben Balogh Ágnes Kíra, a Békési TE ifjúsági válogatott játékosa, a Szegedi Kis István Református Intézmény 10. B osztályos tanulója csoportelsőként jutott a főtáblára.
Elképesztő teljesítménnyel képviselték versenyzőink egyesületünket a VIII. Gyarmati Kupán Hódmezővásárhelyen. Szegedi Szabolcs szakosztályvezető -edző beszámolója.
A bajnokság hajrájához érve nagy erőkkel folynak a következő évad előkészületei. A felnőtt csapatunkat az elmúl öt évben irányító Papp Bálint a bajnokság végén távozik egyesületünktől, így az elsődleges feladat a megfelelő edző kiválasztása volt.
Padla József személyében egy fiatal, ambiciózus szakember kerül felnőtt gárdánk vezetőedzői pozíciójába, aki a most zajló bajnokságban a csoport rivális Hatvani KSZSE játékosa, mellette párhuzamosan a város NBII-es női alakulatát edzőként irányítja immár két éve.