Hazai pályán fogadta a Mezőkövesd alakulatát felnőtt csapatunk. Az őszi idegenbeli vereség után, lehetőség nyílt visszavágni, ami sikerült is a mérkőzésre kilátogatók örömérem, ugyanis 10 gólos győzelemmel zárult a találkozó.
Itthon lép pályára november 27.-én szombaton 18 órától felnőtt csapatunk a Mezőkövesdi KC ellen.
Az utánpótlás mérkőzések pályaválasztási jog cseréje miatt, vasárnap lesznek játszva Debrecenben.
A békési szakosztály első felnőtt országos bajnoka a békési sportoló, aki verseny közben országos csúcsot is javított. Balog János szakosztályvezető edző beszámolója a Békés Mátrixon!
A Békési TE Súlyemelő Szakosztályát három versenyző képviselte. 61kg-os súlycsoportban a még serdülőkorú Fekécs Gergő indult 80+98=178kg-os egyéni csúccsal a 2.helyen végzett. - Balog János edző beszámolója a Békés Mátrixon.
Eredményes hazai rajtot vettek a békési kézilabdázók, akik az NB I B-s férfi pontvadászat harmadik fordulójában a Vecsést fektették két vállra, helyenként jó játékkal, de a végére túlságosan is kiengedve.
Elindult a Ovis Kézilabda csoport a tegnapi nap folyamán Kovács Andi kolléganőnk vezetésével. Idén is sikeres a foglalkozás, ugyanis 36 gyerek ismerkedett a szivacskézilabdával.
Az Optimum Solar-BFKC felnőtt csapatánál több személyi változás is történt a nyár folyamán, új edzővel készült a csapat, Padla József vezetésével, illetve a játékos állományban is több poszton is történt változás.
Békés Város Önkormányzata a településen működő sportszervezetek képviselete érdekében Polgár Zoltán alpolgármester javaslatára létrehozta a Sport Tanácsot, amelynek elsődleges feladatául a sportkoncepció és a sportfinanszírozás kidolgozását és közös meghatározását jelölte ki.
A Békési FKC felnőtt csapata egy másodpercig nem tétlenkedik, napi két edzéssel készülnek a srácok a bajnokságra.
Két edzőmérkőzésen már túl vannak a srácok a Pick Szeged U21-es csapata ellen, most azonban 2021. augusztus 13.-án és 14.-én is felkészülési meccs vár a csapatra.