Második hazai bajnoki mérkőzését is sikerrel vette a békési férfi kézilabdacsapat, amely a tavaly még NB II-ben szereplő, ám a Veszprém holdudvarához tartozó ajkai alakulatot győzte le, feljavuló második félidei játékkal.
A magyar nyugdíjrendszer úgy működik, hogy a mindenkori aktív lakosság befizetéseiből fizeti az állam a mindenkori nyugdíjasok nyugdíját.A rendszer addig működik jól, amíg többen vannak az aktívak, mint a nyugdíjasok. A gond az, hogy a lakosság öregszik, így az aktívak és a nyugdíjasok aránya folyamatosan tolódik el utóbbiak javára.
A Békési Fiatalokért Egyesület szervezésében rendezésre kerülő FRÖCCS-GÖDÖR esemény estéjén, PÉNTEKEN HOSSZÍTOTT NYITVATARTÁSSAL vár a GREBB, Békés első Street Food Burgerese!
Wolf Német Minőségi Használtcikk Áruház! Békés legnagyobb használtcikk áruháza, több mint 500 négyzetméternyi eladótérrel és további többszáz négyzetméternyi raktárkészlettel várja minden vásárlóját!
A közelmúltban befejeződött a Békés Tortája verseny második éve. A finomság eladásából befolyt összeg egy részét, 100 ezer forintot ebben az évben is az „ESÉLY” Állatvédő Egyesület kapta adományként.
Békés Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Külterületi helyi közutak fejlesztése című, VP6-7.2.1.1-21 kódszámú felhívásra 2021. augusztusában, mely pályázat 95%-os támogatás intenzitás mellett 248 043 254 Ft támogatást nyert el.