Dr Balla Róbert: Fő célcsoportunknak tekintjük a mezőgazdasági őstermelőket, a legkisebbeket is. A földalapú támogatások azonnali megelőlegezését végezzük, ami azt jelenti, hogy a hivatalos támogatási kérelem benyújtása után öt munkanapon belül folyósítjuk a támogatási összeget, szemben a többi bankkal, ahol ez a folyamat jellemzően sokkal hosszadalmasabb.
Várunk mindenkit, szombaton 2020.07.18-án! Kerthelyiségünkben Antoni Joci zenél 11 és 21 óra között. Figyelem! Korlátlan étkezésünk ételei külön is megvásárolhatóak ingyenes házhoz szállítással! Ételeink:
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai könyvelési anyagot kerestek egy békési férfinél, amikor egy rossz körülmények között tartott kecskére és az általa nevelt őzgidákra, vad- és házi malacokra bukkantak.
A Sursum Corda (Emeljük fel szívünket) díjjal olyan szakemberek munkájáért mondanak köszönetet, akik kiemelkedő tevékenységükkel több évtizede segítik a város lakosságát egészségügyi, illetve szociális területen. A két idei díjazott:
Megyénk története sok szálon összeforrott a törökség történetével. A térségünkben volt, s részben ma is fellelhető korabeli épületek – várak, török fürdők, dzsámik –, a régióra jellemző török cukrászatok mind ehhez kapcsolódnak. - Dr Seres István összeállítása.
Vujity Tvrtko - túl minden határon/A BÚCSÚ című előadása
Koktélest a Csabai Rendezvénypajtában
DJ-k éjszakája - NIA EVEN, D Session, Dj Hlásznyik, Oliver Island
Kicsi Gesztenye Klub Olly és a Fogorvos című előadása
Várunk mindenkit, szombaton 2020.07.11-én!
Kerthelyiségünkben Antoni Joci zenél 11 és 21 óra között.
Figyelem! Korlátlan étkezésünk ételei külön is megvásárolhatóak ingyenes házhoz szállítással!
Ételeink: