Megyénk története sok szálon összeforrott a törökség történetével. A térségünkben volt, s részben ma is fellelhető korabeli épületek – várak, török fürdők, dzsámik –, a régióra jellemző török cukrászatok mind ehhez kapcsolódnak. - Dr Seres István összeállítása.
2020. július 4-én rendeztük meg az első Békés Kupát, ami az Alsó-Tisza Régió nyitó versenye is volt egyben. A szombati napon délelőtt és kora délután 33 futam alatt összesen 261 versenyző rajtolt el. Jó hangulatban és vidám szurkolásban telt el a nap. Az összesített éremtáblázatban az első helyezett a NKM Szegedi Vízisport SE lett, a második a Központi Sport-és Ifjúsági SE, a harmadik a Békési Kajak-Kenu Club. Az U8-U9 versenyszámokban a versenyzőknek a táv teljesítése a feladat, befutási sorrend nem került rögzítésre.
Alább megtekinthetőek a klubunk versenyzőinek helyezései.
békési kezdeményezésre! A Magyar Nemzet közölt tegnap interjút Dr Pálmai Tamással. A kezdeményezés ötletgazdája Dr Szuromi Pál, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének békési tagja.
Hétvégén rendezték meg Kecskeméten az Összevont Asztalitenisz Országos bajnokságot, ahol Kira a párjával, Molnár Kendrával a női párosban III. helyezést értek el.
Diákok üdültetése, táborok és osztálykirándulások kapcsán a Dánfoki Üdülőközpontot helyezik a középpontba azzal az együttműködéssel, amelyet Békés Város Önkormányzata kötött a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ két tankerületével. Kálmán Tibor, polgármester, Teleki-Szávai Krisztina, a gyulai tankerület vezetője, valamint Bánki András, a békéscsabai tankerület vezetője látta el kézjegyével a megállapodásokat.
Jobb félni, mint megijedni, tarja a közmondás.
Cikksorozatunk szerzője Dr Jeszenszky Attila a Levendula Patika szakgyógyszerésze, a gondoskodo.hu és az immunspecialista.hu főszerkesztője.
A 2020-as év legfontosabb adótörvény-változásairól első kézből tájékozódhattak a vállalkozások az iparkamara idei első
előadásán, január 7-én Békéscsabán.