2012-ben vadcseresznyéből főzte a Gyulai Pálinka Manufaktúra Kft. azt a pálinkát, ami a Gyulai Pálinkafesztivál szakmai zsűrijének döntése alapján 2018-ban elnyerte a Békés megye pálinkája címet. A nyertes italt a megyeházán ízlelhették meg a sajtó munkatársai.
A Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő 2018. április 1-től a 90 millió forint uniós támogatás segítségével Egészségfejlesztési Irodát hoz létre. Az EFOP-1.8.19-17-2017-00010 számú projekt keretében az Intézmény a Békési Járás lakosainak kíván egészségfejlesztési szolgáltatásokat nyújtani. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.
Az Országgyűlés 2018.június 20-ai ülésnapján Dankó Béla országgyűlési képviselő „az egyes törvényeknek a vízkivételekkel összefüggő módosításáról” szóló törvényjavaslattal kapcsolatban szólalt fel, mely egy régóta húzódó, a falvakban, tanyákon élő embereket, gazdákat érintő ügy.
A „Volt növendékeink hangversenye” című koncertesten 6 békési fiatalt hallgathattak meg a zene iránt érdeklődők a Békési Galériában június 20-án 19 órától.
Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ, mint az EFOP 3.2.9-16-2016-00026 Még több lehetőséggel projekt kedvezményezettje 2018. június 18 és június 22. között valósította meg Kortárssegítő tábort Békés Dánfokon 15 fiatal részére.
Akkor BrinGabinál több mint 100 kerékpár között biztosan megtalálod a megfelelőt! Minőségi használt német és holland hagyományos, agyváltós, agydinamós, dobfékes, automataváltós és elektromos kerékpárok városi és túra használatra több mint 100 darabos készletből kaphatóak! NEM TALÁLOD ÁLMAID KERÉKPÁRJÁT? HOZUNK NEKED!