Gyümölcságyon való érlelésről akkor beszélünk, ha a párlatot legalább három hónapig gyümölccsel érlelik - szilva, körte, barack, birs és meggy ízben érhető el -
Több mint 50 kajakos, kenus és sárkányhajós állt rajthoz az áprilisi Körös-Körül Jótékonysági Futóversenyen – ahol is újra bebizonyítottuk, hogy a mi közösségünk sokkal több, mint egy egyszerű sportági közösség.
Összetartó, támogató, élményekkel teli, igazi aktív családi program kerekedett ki a rendhagyó futóedzésből. Köszönet a szervezőknek, minden adott volt egy jó kis futó program lebonyolításához.
Szombaton hagyományteremtő céllal rendeztük meg a Békési Kajak-Kenu Club szezonnyitó közös evezését és családi napját.
A délelőtt folyamán versenyzőink 30, 24 és 16 kilométeres, a sárkányhajósok pedig 8 kilométeres távokat teljesítettek edzőik felügyelete mellett, miközben a szülők, barátok és a legkisebbek túrakenukban és sárkányhajóban gyűjtötték a kilométereket.
Külön öröm volt látni, hogy sok szülő a gyerekek kedvéért ült hajóba, és együtt élték át a vízen töltött idő élményét. Ezek a pillanatok adják egy közösség igazi erejét: amikor sport, család és természet találkozik.
A Fitodry teák gondosan válogatott gyógynövényekből,magas minőségű alapanyagokból készülnek, így hatékonyan támogatják a természetes egészségmegőrzést.
A Békési Horgász Egyesület INGYENES horgászvizsga felkészítőt és INGYENES horgászvizsgát szervez, melyre bárki jelentkezhet. A vizsga lebonyolítója a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége Békéscsabai Vizsgabizottsága.
JÖN A HÚSVÉT! Keresd húsvétra vendéglátó késztermékeinket, főzéshez alapanyagokat boltunkban! A tavasz a megújulás időszaka – ilyenkor különösen fontos, hogy odafigyelj arra, mit viszel be a szervezetedbe. A Békési Mindenmentes és Biobolt kínálata folyamatosan bővül, hogy minden adott legyen az egészséges életmód kialakításához és fenntartásához.
A program a megszokottak szerint:
Sárkányhajózás a Békési Kishajó Kikötőben
1 órás időtartam
Regisztráció után ingyenesen
Időszak: április 13. – június 5.
Időpontok: hétfőtől péntekig 9:00–12:00 között
Ha kipróbálnád a sárkányhajózást vagy egy különleges vízi tesiórára vágysz, itt a lehetőség!
Jelentkezés a foglalási felületen – a helyek gyorsan betelhetnek!
A Békési Kosár kezdeményezés célja egy olyan, bizalomra épülő közösség létrehozása, amely működésével erősíti a helyi termelőket, és hozzájárul a rövid ellátási láncok kialakulásához. A program révén a vásárlók közvetlenebb kapcsolatba kerülhetnek a termelőkkel, miközben friss, egészséges és helyben előállított termékekhez juthatnak.
Hivatalosan is kezdetét veszi a vízi szezon a Békési Kishajó Kikötőben, amely a Kettős-Körös partján várja a csónakok és kisebb hajók tulajdonosait. A kikötő április 1-jén nyitja meg kapuit a hajósok előtt, ezzel elindul a tavaszi–nyári időszak egyik legkedveltebb szabadidős szezonja a térségben.
A Békési Mindenmentes és Biobolt folyamatosan bővíti kínálatát, hogy Békésen is elérhetőek legyenek a legkeresettebb, tudatos életmódot támogató termékek.
Szeretettel várják az érdeklődő szülőket és a leendő első osztályos gyermekeket a BékésRefi alsó tagozat tanítói egy vidám, élményekben gazdag játszóházra. Az alkalom célja, hogy a gyerekek játékos formában ismerkedjenek meg az iskolai légkörrel, miközben a szülők betekintést nyerhetnek a leendő elsősök számára tervezett foglalkozások világába.