A Bőrgyógyászati szakrendelés és nemi beteg gondozói ellátás Békés, Mezőberény, Kamut, Murony, Köröstarcsa, Bélmegyer lakóinak, összesen mintegy 36 ezer fő ellátását szolgálja.
A Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő József Attila utca 5. szám alatti telephelyén lévő rendelőintézet járóbeteg szakrendelésein a régi várótermi padok helyett új, türkiz színű padokon várakozhatnak a betegek a vizsgálatokra.
Hétköznap 11-18 óráig, szombat a hagyományos korlátlan étkezéssel 11-21 óráig! Új fedett terasszal és a felújított belső vendégtérrel, 50 főig rendezvények vállalásával. Minden hétköznap A/B/C menü, most már helyben fogyasztással is és kiszállítva is!
Januártól 14 százalékkal emelkednek az egészségügyi szakdolgozói alapbérek és még idén novemberben várható egy újabb 20 százalékos béremelés - mondta el az egészségügyért felelős államtitkár 2020.01.07-én Budapesten, a sajtótájékoztatón.
A kormányhivatal hatósági eszközökkel segíti a fogyasztók érdekeinek védelmét, de az elsődleges cél a fogyasztói tudatosság erősítése – hangzott el a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és a Békés Megyei Kormányhivatal közös sajtótájékoztatóján, ahol bemutatták a „Panasza van? Segítünk!” című fogyasztóvédelmi kiadványsorozat hetedik és nyolcadik füzetét.