Az Országos Polgárőr Szövetség Elnöke a Polgárőrmozgalomban hosszú évek óta végzett tevékenysége elismeréseként a Polgárőr Érdemkereszt Arany Fokozata kitüntetésben részesítette Virág Istvánt, a Békési Polgárőrség polgárőrét. Gratulálunk!
Az EFOP 1.1.4-16-2017-00004 „Lehetek Én is” Elsőként lakhatást biztosító programban 2021. júliusában 4 támogatottunk szerzett tisztítás-technológiai szakmunkás végzettséget.
A 2020/2021–es tanévben meghirdetett Diákkutatói és Kodolányi Ösztöndíj Programok - „Pályaorientáció és felkészülés az intelligens szakosodás szakmáira” benyújtott pályázaton három 9.A – s diákunk nyert, így Kodolányi-ösztöndíjban részesültek, amely az elismerés mellett 50. 000 forintos pénzjutalommal járt.
Ismét fiataloknak nyújt munka és egyben tapasztalatszerzési lehetőséget a békési önkormányzat. Ma délután a polgármesteri hivatal nagytermében köszöntette Kálmán Tibor polgármester azokat a diákmunkásokat akik júliusban megkezdhetik feladatukat az önkormányzatnál.
Magyarország Kormánya eltökélt a magyar vidék fejlesztése és fejlődése mellett, ezért 2018-ban meghirdette a Magyar Falu Programot, ami egy olyan lehetőség, mellyel az 5000 fő alatti települések élhetnek. A program célja a kis lélekszámú települések infrastrukturális fejlesztése és szolgáltatási lehetőségeinek bővítése.
Békés Város Önkormányzata mintegy 15 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Békés-dánfoki Üdülőközpontban található szabadtéri foglalkoztató bővítésére. A projekt megvalósult, a vendégek, az oda érkezők csoportos foglalkozásokat és programokat valósíthatnak meg szabadtéren, fedett területen, egyenként 81,45 négyzetméter alapterületű foglalkoztató területen. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.
Idén már három alkalommal végeztek földi kémiai szúnyoggyérítést Békésen. Egy alkalommal a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízásából, két alkalommal pedig Békés Város Önkormányzata saját forrásból gyérítette a kellemetlen rovarokat.
Hiánypótló honlap indult útjára, amely a békési helyi értékeket gyűjti össze. A bekesiertektar.hu oldalon a békési szilvapálinka, a békési kolbász, a gyógypemete cukorka - mindaz, amit a Békési Helyi Értéktár Bizottság helyi értéknek minősített - most már összegyűjtve, egy helyen található.
Ezúton tájékoztatunk mindenkit, hogy a járási tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai ajánlásait figyelembe véve az ország egész területére 2021. június 28. (hétfő) 12.00 órától 2021. június 30. (szerda) 24.00 óráig II. fokú hőségriasztást rendelt el.
Tervezéstől az öntözőrendszerek kiépítéséig Hegyesi János vállalkozó mindent kivitelez! Öntözőrendszerek kiépítését szakszerűen, minőségi márkás anyagok felhasználásával, garanciával!