A Széchenyi téren, a posta előtt áll a mai naptól a szív alakú műanyagkupak gyűjtő - jelentette be Polgár Zoltán alpolgármester a mai napon közösségi oldalán.
Az ügyfelek és dolgozóink egészségének védelme érdekében a Polgármesteri Hivatalban 2020. szeptember 9-től kizárólag az alább ismertetett megfelelő óvintézkedések betartása mellett lehet tartózkodni:
A napokban döntött Békés Város Képviselő-testülete annak a 181 millió forint támogatásnak a felhasználásáról, amelyet a Belügyminisztérium a települési önkormányzati feladatok támogatására nyújtott a városnak. 120 millió forintot a település számos körzetét érintő utcáinak aszfaltozására fordítanak, 61 millió forintból pedig középületek felújítását valósítják meg.
Javában zajlanak az előkészületek a 44. Békés-tarhosi Zenei Napok rendezvénysorozatához, idén 2020. október 1-október 30. között várják a zenekedvelőket a szervezők.
Magasan van? Profi, teleszkópos gyümölcsszedőnkkel, slagos csatornatisztítónkkal létra nélkül is egyszerűen, gyorsan boldogulhat! Próbálja ki, NEM KELL MEGVENNI, ELÉG KÖLCSÖNÖZNI!
KISGÉPKÖLCSÖNZŐ - BÉKÉS!
A Kormány 1554/2019. (IX. 26.) Korm. határozatával döntött a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében finanszírozott egyes projektek támogatásának növeléséről – tudatta Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat (BMÖ) elnöke.