Gulyás György, a Békés-tarhosi Zenei Napok megálmodója oktatta először Magyarországon a Kodály-módszert.
A népdalgyűjtések és népi hagyományos kultúránk ápolása kapcsán 2009-ben a fesztivál művészeti vezetői és szervezői megnyitották kapuikat a néptánc előadások felé azzal, hogy a fesztiválprogramban helyet kapott a Belencéres Néptáncegyüttes Gálaműsora. Innen már csak egy lépés volt 2015-ben a 20 éves jubileumát ünneplő Suttyomba Zenekar lemezbemutató koncertje.
Zajos siker 13 országban. Több, mint 2 millió néző és 2200 teltházas előadás.
Ez nem más, mint az ExperiDance Production tánctársulat, akik július 2-án érkeznek Békésre. Világszínvonalú műsorral kápráztatják el a fesztivál látogatóit, hiszen nem csak megjelenésben, hanem díszletben, hang- és fénytechnikában is egyedi fellépést láthat az, aki ellátogat a Kecskeméti Gábor Kulturális Központba.
2017. Június 25-én (vasárnap) 18:00 órától a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Fúvószenekari Találkozó Gálaműsora.
Talán így lehetne összefoglalni a XLI. Békés-tarhosi Zenei Napok keretében 2017.06.19-én megrendezésre került Talamba Ütőegyüttes: Francia szerelem című előadását, melyen a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett, nemzetközi hírű fuvolaművész, Horgas Eszter közreműködött.
Az idei BÉTAZEN program összeállítása során sem felejtkeztünk meg a legkisebbekről. Idén, az egykori Tarhosi Énekiskola volt diákjának, Csukás Istvánnak bájos meséje, az Ágacska elevenedik meg a színpadon a budapesti Körúti Színház előadásában.