Aratóünnep


Forrás: Virág István Emlékoldal
Helyszin: Békés, Csabai út 18. (Békési Kisgazdakör székháza)
Megjelent: 2023 Augusztus 5. ( Szombat ) 21:42
Módosítva: 2023 Augusztus 7. ( Hétfő ) 17:20
Ötödik alkalommal rendezte meg hagyományos aratóünnepét 2023. augusztus 5-én a Békési Kisgazdakör.

Tarkovács István a Békési Kisgazdakör elnöke Hírportálunknak elmondta:

  -  ” A mai napi eseménnyel tisztelegnek elődeik előtt, akik nehéz és fáradtságos munkával teremtették elő a mindennapi betevő falatot”.

A programsorozat szombat délelőtt kezdődött. A látogatók megismerhették a kaszakalapálás- és fenés műveletét, valamint láthatták, hogy régen hogyan készítették hagyományos kovászos módszerrel dagasztott kenyeret, amit délutánra kisütöttek. Egésznapos ”Párnahuzat és Falvédő ” bemutatóval kedveskedtek a női látogatóknak.

Délben ”kaszás levessel” vendégelték meg a látogatókat.

Délutáni program nosztalgia filmvetítéssel indult. Az aratási menetet az időjárás kissé átírta, de azért sikerült a hagyományos aratókoszorút átadni Kálmán Tibornak, Békés polgármesterének, a város gazdájának.

Az est folyamán ünnepi köszöntők után felolvasták Dankó Béla országgyűlési képviselő és Kozsuch Kornél a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Vármegyei elnökének a Békési Kisgazdakör tagjaihoz írt levelét.

Több évtizedes áldozatos munkájáért Elismerést kapott Kittlinger Józsefné, a kisgazdakör egyik legaktívabb tagja.

Meglepetésként köszöntötték a hamarosan születésnapját ünneplő Hégely Lászlót, a Kisgazdakör ”örök ifjú” tagját.

Belencéres néptáncegyüttes fergeteges bemutatója után Dicső Melinda református lelkészasszony, Dr. Eisobu Anayo Augustus római katolikus plébános és Kálmán Tibor Békés Város polgármestere szegte meg az idei friss őrlésű búzából készült kenyeret.

 

 

Tételek: 21 - 40 / 182 (10 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!