Fontos az ima is a munka mellett


Mucsi András oktatási és kulturális tanácsnok, keresztyéndemokrata önkormányzati képviselő a 2019-es imahét kapcsán azt hangsúlyozta, hogy fontos szerepe van a város életében a keresztyén egyházaknak, amelyek nem csak hogy közösséget építenek, erősítenek, de segítenek annak jövőjének előre mozdításában is.

A 2019. évi imahét témáját az indonéziai keresztyének állították össze. A hét vezérgondolata Mózes ötödik könyvéből való: "Az igazságra, és csakis az igazságra törekedj...!" Isten áldása is fontos és szükséges egy közösség jövőjének előremozdítása érdekében, de nem spórolhatjuk meg a munkát, a személyes példamutatást sem. Isten adja az áldását, de a személyes életünk Isten felé fordulása előfeltétele ennek. A képviselő elmondta: ő már húsz éve mindig szabaddá teszi magának ezt a hetet, mert Békésen a protestáns és katolikus egyházak összefogása révén minden este vannak közös istentiszteletek és imaalkalmak, amelyeket a különböző felekezetek tagjai közösen tudnak imádkozni. A protestáns közösségek különösen sokat tettek eddig az évszázadok során a város életének előmozdítása érdekében, és ennek alapja a Jézus Krisztusba vetett hit volt.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!