A Fogyatékkal Élõk Békés Megyei Sportszövetsége és a Kétegyházi Sérült Fiatalok és Segítõik Egyesülete 2008. szeptember 11.-én Kétegyházán rendezte meg éves sportversenyét, melyre most elsõ alkalommal kaptunk meghívást.
Egyik kedvenc évszakunk az õsz. A természet ezerszínû, az idõjárás kirándulásra csábító. Hallgattunk a hívó szóra és a Kétegyháza melletti Steigerwald Lovas Tanyára szerveztük õszi kirándulásunkat.
1992. április 8-án volt Békés város képviselő-testületének az az ülése, amelyen döntés született arról, hogy a református egyház visszakapja a Szegedi Kis István Gimnáziumot. Írásukban az elmúlt 25 évre emlékezünk.
Ma mutatták be a sajtónak a programot. Hangversenyek, koncertek, néptánc, népzene, kórustalálkozó, hangszeres kurzusok, kiállítás és emléktáblaavatás egyaránt lesz a közel kéthetes programban.
Szeretetteli és hasznos programok történtek májusban is a Dózsa utcai Családi Kör Idősek Nappali Ellátása és Fogyatékkal élők Nappali Ellátását nyújtó Intézményben, melyet a Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ működtet.
Versenyképes áron kínálunk: víz-, gáz-, fűtés- és villanyszerelési anyagokat, háztartási gépeket, vasanyagokat, ereszcsatornákat, szerszámokat, csavarokat, zárakat, barkácskellékeket, és még sok minden mást, amire a ház körül szüksége lehet!