Szent Flórián, a tűzoltók védőszentje előtt tisztelegve ünnepi állománygyűlést tartott a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság május harmadikán a Szeghalmi Művelődési Központban.
A Tudásbajnokság levelezős versenyének megyei élő fordulójára 29 tehetséges tanulót készítettek fel iskolánk pedagógusai. Közülük az alábbi 16 tanuló ért el kiváló vagy méltó helyezést:
Minőségi használt német és holland hagyományos, agyváltós, agydinamós, dobfékes, automataváltós és elektromos kerékpárok városi és túra használatra több mint 100 darabos készletből kaphatóak!
NEM TALÁLOD ÁLMAID KERÉKPÁRJÁT? HOZUNK NEKED!
Május 3-án Mezőberénybe, a Nyeregben Alapítvány lovastanyájára látogattunk el. Tartalmas napot tölthettünk el, új ismereteket szereztünk, lovagoltunk, lovat ápoltunk, etettünk. Sok élménnyel gazdagodva intettünk búcsút a nap végén. Köszönet a vendéglátásért!
Átadták a MÁV állomáson kialakított kormányablakot Békéscsabán. A megyei közigazgatás életében nagy esemény a mai, hiszen egy történelmi épületben nyitja meg kapuit a kormányablak – hangsúlyozta Takács Árpád kormánymegbízott.
1 éves lesz szeptember 17-én a Vintage Make Up Studio! Ebből az alkalomból Ági egy sminket ajánl fel, amit most Te is megnyerhetsz - nagyon egyszerűen! Szeretnéd megnyerni? Kattints a fotó alatti linkre!
Mintegy 2500db fotót kaptunk ajándékba, bemutatásra az egykori békési szórakozóhely, a Club Fonó első korszakából a PollardCut Design-tól, Lévai Imrétől. Az építkezéstől a nyitóbulin át a nyári partiképekig több sorozaton keresztül mutatjuk be majd a 12-13 évvel ezelőtti fotókat oldalunkon.
„A kultúra mindenkié! Gyermek és ifjúsági kulturális, nem formális, informális fejlesztő programok Békés városában” címmel pályázatot nyert a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ. Projekt azonosító: EFOP 3.3.2-16-2016-00351.