Szombaton már 14 órától ifjúsági mérkőzésen szurkolhattak csapatunknak a békési sportcsarnokba érkező nézők. Mindkét utánpótlás csapatunk a Nyiregyházával mérkőzött meg.
Tisztelt Látogató!Előttünk a 2010-es esztendő. Mit hoz vajon? Mit tartogat? – ezek a kérdések vetődnek fel mindannyiunkban. Számot vetünk és tervezünk.
2010. január 1-jétől Égáz-Dégáz Zrt. irodát nyit a Petőfi u. 4. szám alatt (a polgármesteri hivatal lapos tetős épületében) az alábbi nyitva tartás szerint.
Az elmúlt két év pályázati tevékenységét összegezte decemberi ülésén Békés város képviselő-testülete. Békés önkormányzata a régióban is kiemelkedő mértékű támogatást nyert el az elmúlt években. Jelenleg 16 pályázat megvalósítása van folyamatban, így 1,77 milliárd forint értékű támogatás érkezik a városba.
Korábban többször tárgyalta Békés Város Képviselő-testülete a mezőőri járulék kérdését. A lakossági és a külterületi szántók gazdáinak visszajelzései alapján a szolgálatba állított négy mezőőr jelenléte számottevően nem befolyásolta a külterületek védelmét, annál nagyobb szükség van rájuk a belterületeken és a zártkertekben.
Ebben az évben is elindult a Békési SZSK és a Békés Megyei Kosárlabdázók Szövetsége szervezésében a Békés Mátrix támogatásával a II. Békés Mátrix Nyílt Városi Kosárlabda Bajnokság.