Az EB és az olimpia eseményeit lehet majd folyamatosan figyelemmel követni az Erzsébet ligetben, a sportgödörben! A tegnapi nyitó meccs után a mai Magyarország (1gól ) - Svájc (3gól ) mérkőzést is sokan nézték a kivetítőn. Válogatottunk az első mérkőzésén három gólos vereséget szenvedett.
Közös ünnepléssel zárták az évet a Központi óvoda gyermekei, dolgozói és a megjelent családok. A szép számmal összegyűlt vendégsereg előbb megtekinthette minden csoport műsorát, majd együtt elbúcsúztatták a ballagó nagycsoportosokat.
Már hagyomány, hogy a Központi óvoda gyermekei megünneplik az Édesapákat, Nagypapákat. Az idei évben az párizsi Olimpia és a football EB jegyében versenghettek a gyermekeikkel együtt. A feladatokat az elmaradhatatlan kötélhúzással fejezték be. majd lezárásként az energia visszapótlására közösen elfogyasztották az izotónis energiaitalként szolgáló limonádét és a finom sportszeletet.
Munkajog témakörben konzultációval egybekötött előadássorozatot szervez a vállalkozásoknak a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Szolgáltató NKft október 29-én és november 13-án Békéscsabán.
Június 18-án köszöntötte a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara a Szakma Sztár Fesztivál döntőjébe jutott, Békéscsabai Szakképzési Centrumban tanuló diákokat és felkészítőiket. A Gyulai Szakképzési Centrum sikeres tanulóinak és pedagógusainak korábban, külön mondtunk köszönetet.
Ausztráliai és Békési Polgárok Egyesülete képviseletében Juhász Zoltán elnök és Farkas László elnökségi tag 1 500 000 Ft adomány adott át a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítványnak.
A komplex, teljes körű tehetségfejlesztést biztosító programsorozat 2024. január 09. –
2024. június 13. között valósult meg művészeti (interperszonális és testi-kinesztetikus), matematikai-logikai, természettudományos és digitális kultúra tehetségterületen.