A karácsonyi, szilveszteri és újévi ünnepek, valamint az alap- és középfokú tanintézmények téli szünete körüli napokon Békés Város helyi közforgalmú menetrendszerinti autóbuszjáratait a BM rendelet figyelembe vételével – az országos menetrendi naptárnak megfelelően - az alábbi közlekedési rend szerint tervezzük közlekedtetni:
Kedves Békésiek! A karácsony csodája idén is meghív bennünket, hogy megálljunk a rohanó hétköznapokban, és újra rácsodálkozzunk az élet igazi ajándékára: Jézus Krisztus születésére
Hagyományteremtő szándékkal karácsonyi díszbe öltöztetett tűzoltók vonultak fel a városban. A felvonulást követően a tűzoltólaktanyában családi program várta a kicsiket és nagyokat. VIDEO
December végén a keresztyén kultúrkör a karácsonyt ünnepli, de mivel a nyugati társadalmak jelentős részben szekularizálódtak (elszakadtak a keresztyén hittől), a karácsony a világias ajándékozó-vásárló, jó esetben családi eseménnyé szűkült. Pedig a lényeg nem (csak) erről szól.
A tavalyi évekhez hasonlóan ismét elérkezett a betlehemi láng Békésre a cserkészeknek köszönhetően, amelyből a szentesti templomi istentisztelet után lehetett hazavinni – a háború miatt idén nem a szentföldi városból, hanem annak testvértelepüléséről érkezett el a Jézus szülővárosában egy éve meggyújtott gyertyaláng.
A zsákos szén egyre népszerűbb választás azok körében, akik gazdaságos, könnyen kezelhető és egyszerűen tárolható fűtési megoldást keresnek. De vajon mennyibe kerül ma egy zsák szén? Milyen tényezők határozzák meg az árakat, és hol találhatók a legjobb ajánlatok? Ebben a cikkben minden részletet megtalálsz.
Icus Nails és gyönyörű szemek - Szeretettel vár minőségi anyagokkal, stílusos színekkel, barátságos környezetben vár belvárosi stúdiójában
Krajcsó-Rózsa Ilona
Manikűr és Körömdizájner