A Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskolája ebben a tanévben harmadik alkalommal nyerte el a Boldog Iskola címet. A képek a legkisebbek, az elsősök egyik „Boldogságóráján” készültek, és jól tükrözik a gyerekek boldogságérzetét.
Januárban is sok élménnyel gazdagodtak a Kamillás gyermekek. Mindamellett,hogy nagyokat játszottak a hóban,megismerkedtek testükkel,a testápolással valamint a vadon élő állatokkal is.
Az előkészítő munkálatokkal és tereprendezéssel megkezdődött a Fáy utcában a békési kézilabda munkacsarnok közel 1,1 milliárd forintos állami forrásból történő építése a napokban. A beruházás enyhíti a békési sportlétesítmények zsúfoltságát, valamint fő céljának megfelelően az utánpótlás-nevelést is segíti majd.
Új ügyvezetővel száll ringbe a Békést is magába foglaló KBC Békés Megyei Települések Fejlesztéséért Nonprofit Kft. a most induló EU-s költségvetési időszakban elérhető uniós forrásokért.
Kihasználták az igazi téli időjárást a Fürkész ovi Katica csoportosai. A gyermekek minden pillanatot kihasználtak a havas időben, de az izgalmas benti fejlesztő játékok is tetszettek nekik.
A MozgatÓra tehetségműhelybe járó gyermekek hetente egy alkalommal igazán embert próbáló és izgalmas feladatokkal fejleszthetik ügyességüket,mozgáskoordinációjukat. "A mozgás a gyerekek számára nélkülözhetetlen. Hatással van egész életükre, növekedésükre, semmi mással nem helyettesíthető és nem pótolható a testi és lelki fejlődésük során.
A csontok és az izmok csak felnőttkorra fejlődnek ki teljesen, gyermekkorban a csontok nyúlnak, az izmok gyarapodnak, miközben szerkezetük is változik."
Mozgalmas heteken vannak túl a Szamóca csoportos kis ovisok. Kiélvezték az alig egy hetes tél örömeit,mindemellett pedig a közlekedés témakörében is újabb ismeretekkel lehettek gazdagabbak. A gyermekek nagyon élvezték elkészíteni az egyik kedvenc meséjükhöz a bábkellékeket,majd eldramatizálni velük a mesét, melynek címe: Az okos kis nyúl és az oktondi kis pocok
Az elismeréssel járó 250 000Ft –os összeget a második helyen végző Dr Abdulrahman Adulrah Mohamed gyermekorvos által életre hívott Viharsarki Gyermekmentő Alapítvány számára ajánlotta fel Ásós Géza.
Névadónk, a békési származású Dr. Püski Sándor születésének 110. évfordulója alkalmából, honlapunkról elérhető online kiállítást állítottunk össze "110 éve született a legendás könyvkiadó" címmel.
Izgalmas feladatok és játékok segítségével fejleszthetik a Szindbád tehetségműhelybe járó gyermekek az anyanyelvi készségüket. Emellett játékos gyakorlatokat,arc-és nyelvtornát is kipróbálnak a helyes beszédhang-ejtéshez.Minden foglalkozás egy adott mese köré épül fel,és később el is dramatizálják a gyermekek azokat.
Mucsi András békési önkormányzati képviselő, a Humán és Szociális Bizottság elnöke Michl Józseffel, Tata város polgármesterével tárgyalt a két település lehetséges együttműködéséről.