A városvezető kéri a céget, hogy a veszélyhelyzet miatt elrendelt digitális oktatás és a szintén sokakat érintő otthoni munkavégzés miatt vizsgálják felül a következő hetekre a békési villamosenergia-hálózaton tervezett munkálatokat.
A 2020/2021-es tanévben hetedik alkalommal rendezik meg a pénzügyi és vállalkozói tudatosságot interaktív eszközökkel fejlesztő PÉNZ7-et, amelyhez iskolánk is csatlakozott március 1-5. között.
Több szakmában, mintegy félszázzal több diák jelentkezett idén Békés megyében az országos szakmai versenyek területi írásbeli előválogatóira: 40 szakmában 603-an vesznek részt az SZKT és OSZT versenyein.
Az Oktatási Hivatal Bázisintézménye, a Reményhír Szakképző Iskola, Általános Iskola, Óvoda és AMI 2021. március 29-én bázisintézményi szakmai konferenciát szervezett „Hidak, amik összekötnek” címmel, melynek on-line platformja a Google Meet volt.
A Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő József Attila utca 5. szám alatti telephelyén lévő rendelőintézet járóbeteg szakrendelésein a régi várótermi padok helyett új, türkiz színű padokon várakozhatnak a betegek a vizsgálatokra.
A Hepp-iskolában több évtizedes hagyomány, hogy az informatikával való ismerkedést már az első évfolyamon kínáljuk tanulóinknak. Kezdetben a korosztály életkori sajátosságaihoz igazodva, játékos formában ismerkedhetnek a gyerekek az informatika világával.